Életérzés betegségem

Ez az oldal azért jött létre,h tudjátok..
Mikor milyen helyzetben miért, vagyis milyen zene szövegek ihletnek meg..
Itt csak a szöveg és az érzés bennem..

2010. november 2., kedd

Keresem az utam


Látod, nincs mit mondanom
A napot, az órát sem tudom
Csak várom, hogy üzend, hogy vársz

Most nem ontom bátran, okosan a szót
A falon át hallom csak a rádiót
Ha erre jársz, engem itt találsz

Ezer meg ezer éve

Keresem az utam
Néha keresem a bajt
És keresem azt, aki engem akart
Akinek engem küldött
Akit nekem szánt az ég

És az a rádió úgy zokog
Mintha szerelmet vallana
Most nekem szól a legbutább dala

Mert ugyanúgy hívlak most is
Szánalmas, hogy mindent elhiszek
Hogy mennyire örülnék neked

Ezer meg ezer éve

Keresem az utam
Néha keresem a bajt
És keresem azt, aki engem akart
Akinek engem küldött
Akit nekem szánt az ég

Tudom, hogy vár még rám
A Holdnak tán
A túloldalán
Ő az, aki beszél bennem
Érthetetlen
Angyal-nyelven

Keresem az utam
Néha keresem a bajt
És keresem azt
Aki engem akart
Akinek engem küldött
Akit nekem szánt az ég

Ezer éve

Keresem az utam
Néha keresem a bajt
És keresem azt
Aki engem akart
Akinek engem küldött
Akit nekem szánt az ég

A magas ég
A magas ég

2010. október 26., kedd

Káosz Amigos


Kibukott angyal üvölt az égre
Rázza az öklét és közben
Festi az arcát fekete-fehérre

Szatírok álma szirének völgye
Apolló torzó fejetlen Vénusz
Táncol az idő körbe-körbe

Szerelmes ember a sötétben félve
Mondja, hogy menjünk a mennybe
De szerintem inkább Mexikóba kéne

Káosz Amigos vitorlát szélbe
Mindenki él, nincs rá igény
Hogy pont az idén legyen világvége

Kiugrom nyomban a földszinti ablakon
Hogy mondjam el hogy ördög vagy angyalom
sálálálállá- lálá-lálálálálálá

?



Egy rajzfilmben élek együtt veled,
látom a fejed felett a kérdõjeled nem érted miért nem vagy boldog,
hiszen itt mindent lehet ide az anyád elõl is elrejtheted
a fejed felõl a kérdõjeled.
És ha olyasmit szeretnél nekem mondani amit én még nem tudok
akkor azt mondd meg, hogy miért mindig
a szimpatikusabb állatok a vesztesek
olyanok akár a gyalogkakukkban a prérifarkas
aki lukat üt a kanyonba, mégis mindig újra próbálja
jobb lesz minden, nekem elhiheted.
leesik az állad, kinyílik a szemed, és észreveszed,
a fejed felett a kérdõjeled.
látod a fejed felett a kérdõjeled.
a fejed felett van saját kérdõjeled.
már átláttok rajtam, de nem láttok belém
én egy univerzális gondolkodóval élek aki folyton
boldogabb akar lenni, és nem érti meg,
hogy ez nem így mûködik nem ilyen egyszerû
és folytatnám még tovább is van de félbeszakít
és azt mondja hogy ez az élet szerinte annyira egyszerû
hogy az már fáj, mégis érdekes
láthatnám én is, hát persze hogy láthatnád
csak akkor ne legyél már ilyen mélységesen felületes
mondd meg milyen legyek mikor egy rajzfilmben élek együtt veled
és ott van a fejed felett a kérdõjeled
neked is ott van a fejed a kérdőjeled,.
a fejed felett van saját kérdőjeled.
van saját kérdőjeled.

2010. október 15., péntek

Magam adom


Üdvözlöm érintem nem mutatom
Nem emlékeztetem nem kutatom
Nem zavarom zavarom csak figyelem
Belefeledkezem vele utazom

Nem sürgetem nem várom
Nem bántom nem sajnálom
Nem sajnáltatom magam magam adom
Neki megadom neki megadom magam

Felkavarom felkavarodom
Megálmodom belelátom
Megkövetem megkövetelem
Megszelídítem megbánom

Meggyújtom eloltom meggyújtom eloltom

Megoltalmazom elragadom
Elragadtatom magam magam adom

Megadom megadom neki megadom magam

Nem suttogom elkántálom
Megkóstolom megkínálom
Keveredek belehabarodom
Belefeledkezem vele utazom

Felismerem feltüzelem
Megszállom megbabonázom
Megbabonáztatom magam magam adom
Megadom megadom neki megadom magam

1984


Az álmaimat gépek rázzák
Hogy ne tudjak aludni
Hogy folyton fáradt legyek
És ne érdekeljen semmi, de semmi

A szépségedet elcsúfítják
Hogy ne tudjál kitűnni
Így veszélytelen leszel rájuk
Akár az összes többi

Refrén: Várom, hogy egy angyal érkezzen
És fizessek a bűnért, ha vétkeztem
És ha el kell mennem innen, meglehet
Hogy te temeted el a testemet

Nagy Testvéred figyel téged
A hangja rád szól a falakból
Mindenütt ott van, érzed
Mégsem látható sehol

Refrén: Várom, hogy egy angyal érkezzen
És fizessek a bűnért, ha vétkeztem
És ha el kell mennem innen, meglehet
Hogy te temeted el a testemet

Refrén2.: Várjuk, hogy egy angyal érkezzen
Én fizetek a bűnért, mert vétkeztem
És ha el kell mennem innen, hát elmegyek
De kérlek temesd el a testemet

Nincsen nyugodt perced
A háború hírei nap, mint nap elérnek hozzád,
felizgatnak.
És sok ezer napja ugyanaz az évszám.
Mert tart még az 1984-es év.

Refrén: Várom, hogy egy angyal érkezzen
És fizessek a bűnért, ha vétkeztem
És ha el kell mennem innen, meglehet
Hogy te temeted el a testemet

Refrén2.: Várjuk, hogy egy angyal érkezzen
Én fizetek a bűnért, mert vétkeztem
És ha el kell mennem innen, hát elmegyek
De kérlek temesd el a testemet

Ősz


Tar ágak-bogak rácsai között
kaparásznak az õszi ködök,
a vaskorláton hunyorog a dér.

Fáradtság üli a teherkocsit,
de szuszogó mozdonyról álmodik
a vakvágányon, amint hazatér.

Itt-ott kedvetlen, lompos, sárga lomb
tollászkodik és hosszan elborong.
A kövön nyirkos tapadás pezseg.

Batyuba szedte rongyait a nyár,
a pirosító kedvü oda már,
oly váratlanul, ahogy érkezett.

Ki figyelte meg, hogy, mig dolgozik,
a gyár körül az õsz ólálkodik,
hogy nyála már a téglákra csorog?

Tudtam, hogy õsz lesz s majd fûteni kell,
de nem hittem, hogy itt van, ily közel,
hogy szemembe néz s fülembe morog.

Lopott könyvek


1. Lopok neked egy könyvet,
A lapjait teleírom
Vérrel, verítékkel,
Valahogy még kibírom.
De aztán elmegyek innen messze,
Hogy többé ne is láss.
Lopjon könyvet, írja a könnyeivel
Tele valaki más!

2. Lopok neked egy könyvet,
A lapjait teleírom,
A festék, ha megszárad
A kifakult papíron,
Akkor elmegyek innen végleg,
Magammal viszlek téged
Oda, ahol többé soha
Senki el nem érhet.

R. Tudom, hogy hagynád,
Én addig szeretnélek,
Amíg mozogsz, amíg van benned élet
A véredben fürödnék,
Átvágnám a torkod,
Néznél RÁM, de nem értenéd a dolgot.

3. Lopok neked egy könyvet,
A lapjait teleírom,
A képeket kitépem,
Rajta lesznek a síron,
Amit kettõnknek ások
Úgy, hogy ne lássák mások,
Mikor a szemedbe nézek,
Szúrok, aztán magammal végzek.

R. Tudom, hogy hagynád,
Én addig szeretnélek,
Amíg látnám, hogy van még benned élet
A véredben fürödnék,
Átvágnám a torkod,
Néznél RÁM, de nem értenéd a dolgot.

Születésnapodra


Még élünk, gyermekek vagyunk, s mégis látod, mindig haladunk
Az úton, mert menni kell még akkor is, ha maradni akarunk
Itt egy év, és ott egy újabb, de embertől ne várj újat
Korlátaikat hagyd nekik, te híd is vagy, és folyó is vagy
Rajtad mások átkelhetnek, ha akarnak, kinevethetnek
Szárnyad is van, repülni tudsz, így föléjük emelkedhetsz

Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz
Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz

Föld lakói remeghetnek, hódolhatnak félelemnek
De te szilárd lábakon állj, s maradj meg mindig ilyennek
Vedd a napot ajándéknak, amit mások pazarolnak
Ne vedd magadra, ha semmibe vesznek, nekem mindig ajándék vagy

Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz
Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz

Maradj mindig hű magadhoz, maradj hű adott szavadhoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, így juthatsz igaz áldáshoz
S, hogy tűzhajú kedvesem lettél, ne számold, hogy mennyit léptél
Nem azt ünneplem, mióta, hanem azt, hogy megszülettél

Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz
Istenedhez, angyalodhoz, maradj hű adott szavadhoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz

Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz
Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz

Istenedhez, angyalodhoz, maradj hű adott szavadhoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, így juthatsz igaz áldáshoz
Istenedhez, angyalodhoz, maradj hű...

2010. október 14., csütörtök

Örökre


A világ állásán parázó, múlásán nevetők,
Könnyű léptű halált hozók és ólmos szeretők,
Az érdeklődve néző kutyák a tompa csillagok,
Mind tologatják a belső időt, de a végén mind halott.

Örökre szívembe zártalak,
Belezártalak a nagy sötétségbe,
Neked már nem jön fel ez a nap,
Csak ülni fogsz velem a jó meleg vérbe.

Felnéznek az elélvezők, a műtétből ébredők,
Az oltár előtt térdepelők tologatják az időt,
A forgatásba ájult táncos, a csóktól szédülők,
A tavasztrikós szőrös munkás, itt van az idő.

Kihúzod ott a háborút meg a megszokott világ végét,
A nyári pulóver akciókat és a világ békét,
Mer’ én amíg meg nem halok, te mindig ott leszel,
Mer’ én téged – nem vicc tényleg, kicsit szokni kell,
Hogy – örökre szívembe zártalak.

2010. augusztus 29., vasárnap

Jól van


Jól van, kicsit aggasztó volt a helyzet, de már
Ott van minden bent a zöldben, rendben, nem torzít a gitár.

Tudod bűnös vagy, de soha senki nem vádol.
A végén még rendes ember leszel, ha nem vigyázol.

Minek zörög a gitár, ha senki nem hallja?
Minek mozog az a száj, hogyha nincs hangja?
Minek közeleg a nyár ha senki nem akarja?

Ma egész nap reggel volt és egész évben tavasz.
Amióta az eszedet tudod, mindig így volt, és így is marad.

Tudod bűnös vagy, de soha senki nem vádol.
A végén még rendes ember leszel ha nem vigyázol.

Minek zörög a gitár ha senki nem hallja?
Minek mozog az a száj hogyha nincs hangja?
Minek közeleg a nyár ha senki nem akarja?

Úgy imád téged! Csak így tovább,
Csak tudnád hogy minek ez neked.

Minek zörög a gitár ha senki nem hallja?
Minek mozog az a száj hogyha nincs hangja?
Minek közeleg a nyár ha senki nem akarja?

Mikor utoljára láttalak


Rossz téli reggel a villamoson,
úton egyik helyről a másik felé
arra gondolok, hogy ahova megyek,
oda minek megyek én,
mellettem egy fejben egy fejhallgatóból
az élet ritmusa tuccog,
arra nézek, kicsit messzebb ismerős arcot látok,
(és a következőnél három utas leszáll)
sok év eltelt, de álmaimban
hányszor is láttam én
ugyanezt az arcot, de mégsem ugyanezt,
szeméből eltűnt a fény

Mikor utoljára láttalak, csillogtál,
úgy fájt, hogy nem vagy az enyém,
most csendben nézlek, és csak az fáj,
hogy mennyire nem fáj semmi

Nem az idő az, ami átlépett rajtad,
észre sem vetted, hogy elveszett
egy haszontalan kis apróság,
ami nélkül élni nem lehet, nem lehet

Mikor utoljára láttalak, csillogtál,
úgy fájt, hogy nem vagy az enyém,
most csendben nézlek, és csak az fáj,
hogy mennyire nem fáj semmi

Mikor utoljára láttalak, csillogtál,
úgy fájt, hogy nem vagy az enyém,
most lopva nézlek, és látom,
hogy nincsen mit sajnálnom
(és a következőnél minden utas leszáll)
Mikor utoljára láttalak, csillogtál,
úgy fájt, hogy nem vagy az enyém,
most lopva nézlek, és látom,
hogy nincsen mit sajnálnom

2010. augusztus 27., péntek

Az légy aki vagy


Hova mész, hova futsz, mondd, hogy jó reggelt!
Ölelj át, a világ épphogy életre kelt!

Az aki szép, az reggel is szép,
amikor ébred még ha össze is gyűrte az ágy,
alakul még az igazi kép,
nézni szeretném a színek, meg a fény
hogyan fonnak Rád ma új ruhát!

Az légy, aki vagy, érezd jól magad,
és ha elhajózom hosszú vizeken,
néhány kikötő még útba ejthető,
de úgyis visszaérkezel.

Ébredés, változás, minden új nap új,
ölelj át, mitől félsz ennyi hajnalon túl?
Az aki szép, az reggel is szép,
amikor ébred még ha össze is gyűrte az ágy
ne siess még, ne siess úgy, mondok valamit,a tükröd hazudik,
nehogy elhidd, hogyha másnak lát!

Az légy, aki vagy, érezd jól magad,
és ha elhajózom hosszú vizeken,
néhány kikötő még útba ejthető,
de úgyis visszaérkezem.

Az aki szép, az reggel is szép,
amikor ébred még ha össze is gyűrte az ágy,
ne siess még, ne siess úgy, mondok valamit,a tükröd hazudik,
nehogy elhidd, hogyha másnak lát!

Az légy, aki vagy, érezd jól magad,
és ha elhajózom hosszú vizeken,
néhány kikötő még útba ejthető,
de mindig visszaérkezel!

Kórus: Az légy, aki vagy, érezd jól magad...

Néhány kikötő még útbaejthető,
de mindig visszaérkezel!

Mindig visszaérkezel!

2010. augusztus 25., szerda

Csak úgy csinál


1. Nagyon szép, a haja lobog,
Végigtáncol az utcákon,
Sötét ruhája ráncai között
Senki nem látta, mikor átgázolt
A szívemen, mint egy hadsereg,
Keményen, ritmusra lépkedett.

R. És közben úgy csinált, mintha nem tudná,
Hogy legalább száz éve várok rá,
És közben úgy csinált, mintha nem tudná,
Hogy legalább száz éve várok rá,
És közben úgy csinált, mintha nem tudná,
Hogy szeretem,
És közben úgy csinált, mintha nem lenne jó velem.

2. Nagyon szép, a haja lobog,
Már messziről látom,
Sötét ruhában, átbújik a kerítésen, ahol várom.
Oly régóta, mint egy kisgyerek,
Kinek nem mondták meg, hogy nem lehet,

R.

3. Kevés a fény és hangos a zene,
Ülünk a sarki bárban,
És nem tudom, hogy miért nem vele vagyok,
Mikor úgy érzem, rögtön szétszakadok.
Ott legbelül egy villanás,
És rohanok, nem kell már senki más.

De R.

2010. augusztus 24., kedd

Vámpír


Egy kocsi dudál
Lefékez, beszállok
Mire várunk most?
Nem tudod, meglátod
A combom simogatva kér,
Azt az egyet szeretném,
Hogy levedd már a gyűrött kabátod

Hova harapok most beléd titokban?
Meleg vér folyik lassan a nyakadra
Mert nincs ma más, csak vérszívás
Semmi csábítás
Mert úgysem kell Belőled más

Előző életemben denevér voltam
Nappal aludtam, éjjel éltem én
Vakon repültem, de Rád találtam
Megharaplak, mert a véred az enyém
Hova harapok most beléd titokban?
Meleg vér folyik lassan a nyakadra
Mert nincs ma más, csak vérszívás
Semmi csábítás
Mert úgysem kell Belőled más

Előző életemben…

2010. augusztus 15., vasárnap

Jó reggelt kívánok


Jó reggelt kívánok! ébredni kéne már!
Óóó érj hozzám nem várok holnapig, nem várok fél 6ig
Óóó vártam már eleget
Ne vacakolj annyit! elmulik az életem
Ne vacakolj annyit! mindegyik kell nekem
Rázd meg rázd meg rázd meg rázd meg rázd
Ha piros az alma rázd meg jól a fát
Rázd meg rázd meg rázd meg rázd meg rázd
Ha piros az alma rázd meg jól a fát
Ápoltam a kertem hogy nőjjön a sok virág
Óóó szerressük egymást
Olyan rövid az élet és nagyon hosszú a folytatás
Óóó jó éjszakát
Ne vacakolj annyit! elmúlik az életem
Ne vacakolj annyit! mindegyik kell nekem
Rázd meg rázd meg rázd meg rázd meg rázd
Ha piros az alma rázd meg jól a fát
Rázd rázd rázd rázd rázd
Ha piros az alma rázd meg jól a fát
Óóó óó ne vacakolj annyit! elmúlik az életem
Nevacakolj annyit! mindegyik kell nekem
Rázd meg rázd meg rázd meg rázd meg rázd
Ha piros az alma rázd meg jól a fát
Rázd meg rázd meg rázd meg rázd meg rázd
Ha piros az alma rázd meg jól a fát
Rázd meg rázd meg rázd meg rázd meg rázd
Ha piros az alma rázd meg jól a fát
Rázd rázd rázd rázd rázd
Ha piros az alma rázd meg jól a fát
Rázd meg rázd meg rázd meg

Legyetek jók, ha tudtok


Refrén:
Az az egy fontos: legyetek jók most,
Már nem kell túl sok a holnaphoz;
Legyetek jók, ha tudtok,
A többi nem számít.

Az az egy fontos: legyetek jók most,
Már nem kell túl sok a holnaphoz;
Legyen fontos megint a játék,
Legalább egyszer még!

Minden elmúlt, ennek is vége,
Az iskola udvara üresen áll.
Vége az évnek, pont ez a lényeg,
A csomagom kész van, a küszöbön áll.

Oly nehéz most jónak lenni,
El sem tudnád képzelni,
Annyi mindent meg kell tenni,
De nem ígérem, hogy jó leszek.

Refrén

Semmi jóból most ki ne hagyjál,
Nem tart soká a hetedik nyár.
Ha néha durva volt is a játék,
Nem mutattam, de nekem is fáj.

Oly nehéz most jónak lenni,
El sem tudnád képzelni,
Annyi mindent meg kell tenni,
De nem ígérem, hogy jó leszek.

Refrén

De most tényleg nem fog fájni, hogyha végre nagy leszel,
Csupán másként fogod gondolni, hogy milyenek a felnőttek.

2010. augusztus 12., csütörtök

Ez az a ház (itt élek)

Itt lakom látod, ez az a ház
Kevés a luxus, szolíd a kényelem
Hiába keresel, nyugalmat nem találsz
Se a halálon innen, se túl az életen

Itt lakom látod, ez az a hely
Itt minden úgy van még, ahogy itt maradt
Én nem kérdezek semmit, ne is felelj
Ahhoz, hogy hazudj, neked elég egy pillanat

Ami kinn, az van benn
Ami fenn, az van lenn
Ahogy élsz, annyit érsz
Ott van a válasz a szemedben

Itt lakom látod, ez az a ház
Kevés a luxus, szolíd a kényelem
Hiába keresel, nyugalmat nem találsz
Se a halálon innen, se túl az életen nem, nem

Ami kinn, az van benn
Ami fenn, az van lenn
Ahogy élsz, annyit érsz
Ott van a válasz a szemedben

Ami kinn, az van benn
Ami fenn, az van lenn
Ahogy élsz, annyit érsz
Ott van a válasz a szemedben
A válasz ott van a szemedben

Hallom minden reggel
Hallom minden reggel
Hallom minden reggel a hangod
Hallom minden reggel

Itt lakom látod, ez az a ház
Nincs luxus, kevés a kényelem
Nyugalmat többé nem találsz
Itt lakom látod... ez az a ház
Itt lakom látod... ez az a ház

Nincs luxus, kevés a kényelem
Nyugalmat többé nem találsz
Itt lakom látod
Ez az a ház, ez az a ház
Itt élek...

Nagy utazás


1. Fáradtnak tűnsz, mintha nem a régi volnál,
Hol van a tűz, hol van az a mindig sóvár régi láz,
Az a régi égi láz, amivel beléptél, s megszerettelek?

2. Nagy utazás, azt mondtad, hogy ez az élet, s nem halunk meg,
Az ember soha el nem téved, égi láz, a bizonyos égi láz,
Tőled kaptam, majd meghaltam, majd elégtem én.

3. Mivé legyek most nélküled?
Hová megyek így nélküled?
Te meg csak ülsz, fáradtnak tűnsz,
Tovatűnt szép ígéretek, nélkülük én hová legyek?

4. Nagy utazás, a vonatunk újra indul,
Nagy utazás, most a vágyunk már megint új útra visz,
induljunk el hát megint,
Gyere velem most az ígéret szerint!

5. Nagy lesz az út, de mi ugye mégse várunk?
A vonatunk nekilódul, újra száguld, régi láz, hajtja az a régi láz,
Tőled kaptam, majd meghaltam, majd elégtem én.

6. Elindulunk, elindulunk, az éjbe megy a vonatunk,
S az éjszaka, az éjszaka, a puha testű éjszaka,
Vonatunk kattogó zaja.

7. Mint régi jó barátokat, majd úgy fogad, majd úgy fogad.
Egy utazás az életünk, azt mondtad hát, megint megyünk,
Nagy utazás az életünk...

2010. augusztus 11., szerda

Kicsit hadd

Gyerek vagy ám még, az anyud ébreszt,
Hogy a 7-es buszt el kell, hogy érjed
Te meg csak fekszel és olyan jó vagy
És olyan rossz lesz, "anyu még kicsit hadd"

Szeretek nézni körül sötétben
Nem látok semmit más már nem fér be
A paplan alá te vagy én, vagy-vagy
Ugye nem lesz rossz, "anyu még kicsit hadd"

ll:Egy kicsit hadd:ll 3x
Anyu még egy kicsit hadd
ll:Egy kicsit hadd:ll
Egy kicsit hadd maradjon minden így

Ez volt hasonlat szájadba rágva
Adok falatot, ha ki van tátva
Vagyok a galamb, ki vagyok sütve
Vagyol a nagy strucc, a fej beütve

Homokos, vizes síkba bedugtad
Mer' olyan rossz lesz, "anyu még kicsit hadd"
A paplan alá te vagy én, vagy-vagy
Ugye nem lesz rossz, "anyu még kicsit hadd"

ll:Egy kicsit hadd:ll 4x
Maradjon minden így anyukám
hadd, hadd, hadd maradjon minden így anyukám

De sok a problem és mind globális
Vannak projektek, megmentő bácsik
Fülükbe zsinór abba mondják be
Nekik a tutit, anyu még kicsit ne!

Vagyok a galamb, ki vagyok sütve
Vagyol a nagy strucc, a fej beütve
Homokos, vizes síkba bedugtad
Mer' olyan rossz lesz, "anyu még kicsit hadd"

ll:Egy kicsit hadd:ll 4x
Egy kicsit hadd
Maradjon minden így anyu még
ll:Egy kicsit hadd:ll
ll:Egy kicsit hadd maradjon minden igy:ll
6x(?)
Egy kicsit hadd mardjon minden igy anyukám
Egz kicsit hadd maradjon minden igy.

2010. augusztus 10., kedd

A pénz miatt


Kopasz emberek telefonálnak a pénz miatt
Fiatal lények mozognak rajtad a pénz miatt
Csőrös kamionokkal megyünk a pénz miatt
Az út szélén egyeztetünk a pénz miatt
Öltönyösök öltönyt húznak,
Homleszek metrót árulnak a pénz miatt a pénz miatt
A pénz miatt
Van minden
Pénz nélkül élet nincsen
Van minden
Pénz nélkül élet nincsen
Pénz nélkül meghal a Föld
És Dubaiban se lenne annyi sok zöld

Automatákba pénzt dobálnak a pénz miatt
Meg válófélben ordibálnak a pénz miatt
Börtönbe meg bankba járnak a pénz miatt
Ki köcsögnek, ki csicskának a pénz miatt
Zsidóznak meg angoloznak
Emelt óraszámban. Mondjad: - A pénz miatt a pénz miatt
A pénz miatt van minden
Pénz nélkül élet nincsen
Van minden
Pénz nélkül élet nincsen
Pénz nélkül meghal a Föld
És Dubaiban se lenne annyi sok zöld

Mennyi mindent érdemes a pénz miatt
Mennyire megéri minden a pénz miatt
Vidám vasárnapon hordják, - a pénz miatt -
A perselyt körbe: – Jöjj mennyország, a pénz miatt
Van itt minden, megcsinálunk
Bármit, hogyha járnál nálunk a pénz miatt a pénz miatt
A pénz miatt van minden, vagy nincsen
van minden, vagy nincsen
Pénz nélkül jaj, meghal a Föld
És Dubaiban se lenne ennyi sok zöld

2010. augusztus 4., szerda

Talán eltünök hirtelen


Ágnes Vanilla - Talán eltünök hirtelen (József Attila)

Talán eltűnök hirtelen,
akár az erdõben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amirõl most számot kéne adnom.
Már bimbós gyermek-testemet
szem-maró füstben száritottam.
Bánat szedi szét eszemet,
ha megtudom, mire jutottam.
Korán vájta belém fogáta vágy,
mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még tiz évet.
Dacból se fogtam föl soha
értelmét az anyai szónak.
Majd árva lettem, mostoha
s kiröhögtem az oktatómat.
Ifjúságom, e zöld vadont
szabadnak hittem és öröknek
most könnyezve hallgatom,
a száraz ágak hogy zörögnek.
Korán vájta belém fogáta vágy,
mely idegenbe tévedt.
Most rezge megbánás fog át:
várhattam volna még...(2x)

Majom a ketrecben


Ákos - Majom a ketrrecben


Van olyan, aki nyugodt, hallgatag,
Jól kezelhető, néma rab,
De akad olyan, aki megvadul,
Ha börtönéből nem szabadul.


Megy a műsor,
Nézed az életem,
Majom a ketrecben,
Igen,
Ráznám a rácsot,
De nem merem,
Majom a ketrecben,
De nem szabadulhat
Börtönöm őre sem,
Majom a ketrecben,
Szívem,
Annyiszor vádolsz,
Hogy elhiszem
Majom a ketrecben.


Döntened kell, mi a fontosabb,
Megnyisd, vagy őrizd önmagad
Csak félig él, aki nem szabad,
A rabok szíve megszakad.


Megy a műsor,
Nézed az életem,
Majom a ketrecben,
Igen,
Ráznám a rácsot,
De nem merem,
Majom a ketrecben,
De nem szabadulhat
Börtönöm őre sem,
Majom a ketrecben, Szívem,
Annyiszor vádolsz,
Hogy elhiszem
Majom a ketrecben.

Csak bámul és etet
A könnyeken nevet,
Ő arctalan lehet,
Ő gyűlölve szeret.

Annak akarsz látni,
Ami nem vagyok,
Majom a ketrecben,
Igen,
Ráznám a rácsot,
De nem hagyod,
Majom a ketrecben
De nem szabadulhat
Börtönöm őre sem,
Majom a ketrecben,
Szívem,
Annyiszor vádolsz,
Hogy elhiszem
Majom a ketrecben.

Isten barma


Road - Isten barma


Üvölts,lássam az arcodon,
Ugyanúgy ízlik a fájdalom
Te is pont úgy élvezed a tesztet,
Mikor a bőröd alá savat tesznek

Pusztulj! Ezt érdemled,
Már hatni kell benned a mérgeknek
Ember!Te leszel ma a kísérlet,
Én meg majd az az állat
Aki élve megnyúz téged,
Ahogy te csináltad!

Fáj,nem is hinnéd,
Mikor az eleven húsod ég
Azt is próbáld ki egyszer,
Milyen jó szemedben a vegyszer.

És szíven szúrta,a saját szarva
Halott a gyilkos,az isten barma

Milliók szenvednek,
Hogy a gazdagokat lássuk szebbeknek
Nincsen hatalma,
Pusztoljon az isten barma!

Ember!Te leszel ma a kísérlet,
Én meg majd az az állat
Aki élve megnyúz téged
,Ahogy te csináltad!

És szíven szúrta,a saját szarva
Halott a gyilkos,az isten barma

Ember!Te leszel ma a kísérlet,
Én meg majd az az állat
Aki élve megnyúz téged,
Ahogy te csináltad!

És szíven szúrta,a saját szarva
Így pusztult el,az isten barma

2010. augusztus 1., vasárnap

Napraforgó



Hooligans - Napraforgó


Nem tudom mit tegyek, a lányoknak nem hiszek, végeztem.
Mindig csak forognak, a pénz felé robognak, nincs szégyen.
Számít a jó verda, hatalmas bankszámla, sok pénzzel.
Aranyat nyakukba, jó cuccot magukra, esztelen.


Nem férfiért élnek, a külsőség lényeg, mindenben.
Ha híres már valaki, az számít valamit, tévednek.
Tartsák már el őket, dolgozni ne kelljen, sohasem.
Esetleg nincs pénzed, semmilyen esélyed, senkivel.


Szemed gyönyöröd tető fény, de semmit sem ér.
Az őszinteség eltünt rég, ez a szörnyű tény.
Mindig hazugságban él a szeretet színlelés.
Forognak a nap felé, pedig felhős az ég.

Napraforgó minden lány,
Ahogy a virág a fényre vár,
Megváltozott az új világ
Szív, lélek háttérben áll!


Napraforgó minden lány,
Ahogy a virág a fényre vár,
Megváltozott az új világ
Szív, lélek háttérben áll!

Nem férfiért élnek, a külsőség lényeg, mindenben.
Ha híres már valaki, az számít valamit, tévednek.
Tartsák már el őket, dolgozni ne kelljen, sohasem.
Esetleg nincs pénzed, semmilyen esélyed, senkivel.


Szemed gyönyörödtető fény, de semmit sem ér
Az őszinteség eltünt rég, ez a szörnyű tény
Mindig hazugságban él a szeretet színlelés
Forognak a nap felé, pedig felhős az ég.


Napraforgó minden lány,
Ahogy a virág a fényre vár,
Megváltozott az új világ
Szív, lélek háttérben áll!


Napraforgó minden lány,
Ahogy a virág a fényre vár,
Megváltozott az új világ
Szív, lélek háttérben áll!


Szemed gyönyörödtető fény, de semmit sem ér
Az őszinteség eltünt rég, ez a szörnyű tény
Mindig hazugságban él a szeretet színlelés
Forognak a nap felé, pedig felhős az ég.


Napraforgó minden lány,
Ahogy a virág a fényre vár,
Megváltozott az új világ
Szív, lélek háttérben áll!


Napraforgó minden lány,
Ahogy a virág a fényre vár,
Megváltozott az új világ
Szív, lélek háttérben áll!


Napraforgó minden lány,
Ahogy a virág a fényre vár,
Megváltozott az új világ
Szív, lélek háttérben áll!


Napraforgó minden lány,
Ahogy a virág a fényre vár,
Megváltozott az új
Szív, lélek háttérben áll!

Újság, cigi, telefon

Heaven Street Seven - Újság, cigi, telefon
Újság, cigi, telefon,
kávézunk a teraszon,
szétárad a nyugalom,
és megnyílik a föld,
a mindennapok hangja
egy hallhatatlan frekvencián,
egy ember ugrik a hídról,
de nincs harag,
utána csend marad,
vagy egy eltérített gépen,
ahogyan gazdát cserél a lépem,
a pilóta fejében golyó,
és dollárban úszik a folyó,
mert az összeg,
amit ér a lépem
az egyetlen túlélő a gépen,
úgy hazudsz, mintha tudnád, hogy mi történt
Újság, cigi, telefon,
kávézunk a teraszon,
így marad, ha akarom,
és ránkszakad az ég,
ereidben véres alkohol,
keresed az arcod, de nincs sehol,
aki megszületik, meglakol,
tudom, hogy szeretsz titokban,
ott hever a szíved a sarokban,
ahol mindig sötét van
Tudom, hogy fáj,
tudom, hogy félsz,
tudom, hogy inkább megdöglesz csendben, de azért se kérsz,
tudom, egyszer élünk,
akkor is minek,
te mindent megtettél,
tudom, hogy boldog
még sohasem voltál,
hiába villog a tévé,
a diszkógömb, meg az oltár,
nincs benned semmi,
ami hasonlít rád,
mégis azt mondom én,
tudom, hogy szeretsz titokban,
ott hever a szíved a sarokban,
tudom, hogy szeretsz titokban,
ott hever a szíved a sarokban,
tudom, hogy szeretsz titokban,
ott hever a szíved a sarokban,
ahol mindig sötét van, (nincs harag)

2010. július 31., szombat

A vállalat nem engedi a lelkemet


Republic - 16 tonna fekete szén

Aki most lent van.
A föld alatt.
Aki most lent van.
Lent is marad.
Aki most fent jár.
A föld felett.
Örül nagyon,
Hogy ott lehet.


16 tonna
Fekete szén.
16 tonnát raksz és
Mennyi a bér?
Meghalni kéne,
De nem lehet.
A vállalat nem engedi
A lelkemet.


Ref:
Kedvesem, jöjj velem!
Ez a harc lesz a végső.
Kedvesem, jöjj velem!
Senki más nem jöhet.

Kedvesem, jöjj velem!
Az égbe visz ez a lépcső.
Innen más út ki már
Nem vezet.

Ma szombat este
Indul a party
A malacnak reggel
Ki fog enni adni?
A színpadon
Három majom.
Hülyének néznek minket,
Azt gondolom.

Kedvesem, jöjj velem!
Ez a harc lesz a végső.
Kedvesem, jöjj velem!
Senki más nem jöhet.
Kedvesem, jöjj velem!
Az égbe visz ez a lépcső.
Innen más út ki már
Nem vezet.

Aki most lent van
A föld alatt.
Aki most lent van,
Lent is marad.
Aki most fent jár.
A föld felett,
Örül nagyon,
Hogy ott lehet.

16 tonna
Fekete szén.
16 tonnát raksz és
Mennyi a bér?
Meghalni kéne,
De nem lehet.
A vállalat nem engedi
A lelkemet.

Táp tirárirá Hopp...

Kedvesem, jöjj velem!
Ez a harc lesz a végső.
Kedvesem, jöjj velem!
Senki más nem jöhet.
Kedvesem, jöjj velem!
Az égbe visz ez a lépcső.
Innen más út ki már
Nem vezet.

Táp tirárirá Hopp...

És ha felkelsz minden nap, attól még nem biztos, hogy élsz



Heaven Street Seven - Nem baj



Néztük az ablakból, hogy szaladnak a fák,
aztán leadtam a csomagod az ablakon át,
integettünk egymásnak, kis ponttá változtál,
újságot olvastam, pedig újság nem volt már


Nem baj, csak kicsit kellemetlen 2x


A következő állomáson leszálltam én is,
valakihez elmentem, és ott voltam egy évig,
jó is volt, meg rossz is, igaz volt és nem,
ki tudja azt már, úgy csal az emlékezetem


Most játszd ugyanezt mégegyszer el több érzéssel,
nagyon közel jársz már a jóhoz fiam,
olyan könnyű, de nem tanítják
Reggelenként egyre többen tűnnek el,
és a lassú vizek partján a semmi ünnepel,
de azért nézz ide a szemembe,ha hozzám beszélsz,
és ha felkelsz minden nap, attól még nem biztos, hogy élsz


Nem baj, csak egy kicsit kellemetlen


Most játszd ugyanezt újra el több érzéssel,
nagyon közel jársz már a jóhoz, fiam,
olyan közel van, amilyen messze,
a szív meg csak dobog tovább,
az ablakban futnak a fák,
egy-két csomag elveszik,
és többé nem találják,

játszd ugyanezt újra el több érzéssel,
nagyon közel jársz már a jóhoz fiam,
olyan könnyű, de senki nem tanít meg rá

nánánánánáná
Olyan könnyű, de sajnos nem tanítják..

2010. július 26., hétfő

Azok a boldog szép napok

Beatrice - Azok a boldog szép napok

Már csak emlék,
Mikor még nem voltál.
Az volt az igazi nyár
Az idő oly gyorsan száll

Amikor nem vagy itt velem,
Elfog a rettegés.
Minden kis zajra felébredek,
Mert azt hiszem megjöttél.

Te nem érzed,
Nem érzed azt a kínt,
Amikor éjjel itt maradsz,
A magányról álmodik a remény.

Ahogy megjöttél, rögtön ősz lett,
Majd hirtelen tél,
Más lett a föld és más a világ,
Havat hord a szél.

Azok a boldog, szép napok, ég veled!
Te nem tudod, milyen jó nélküled.
Azok a boldog, szép napok, ég veled!
Te nem tudod, milyen jó nélküled.

Ma már csak emlék,
Mikor még nem voltál.
Az volt az igazi nyár
Az idő oly' gyorsan száll

A legszebb pillanat, amikor búcsúzunk
És a vonatra felszállsz
Könnyes szemmel arra gondolok,
Hogy nehogy lemaradjál!

Azok a boldog szép napok, ég veled!
Te nem tudod, milyen jó nélküled.
Jönnek a boldog, szép napok, ég veled!
Te nem tudod, milyen jó nélküled.

2010. július 25., vasárnap

Aludni kéne már


Quimby - Álmatlan dal

Bocs, de nincs erre altató
Szól hozzám tágra nyílt szemmel
Egy reggeltől betépett álommanó.
Kínálna még, de már nem kell.

Hát ez is egy dolog.
Ugye, te sem gondolod komolyan?
Aludni kéne,
De tudod, hogy nem vagyok olyan.

És egyre csak, egyre csak szüntelen
Dörömböl a picinyke motor.
Úgy érzem, mintha bennem
Harcolna Menny és Pokol.

Hát ez is egy dolog.
Ugye, te sem gondolod komolyan?
Aludni kéne,
De tudod, hogy nem vagyok olyan.

Átkozott harangok, tücskök, madarak!
Hagyjatok!
Aludni kell,
Anékül meghalok.

Bárányok gurulnak halkan.
Mi újság, álmatlan ember?
Képújság illatos vajban.
Kínálna még, de már nem kell.

Hát ez is egy dolog.
Ugye, te sem gondolod komolyan?
Aludni kéne,
De tudod, hogy nem vagyok olyan.

Átkozott harangok, tücskök, madarak!
Hagyjatok!
Aludni kell,
Anékül meghalok.

Minden olyan, mintha
Az volna ami, de mégsem.
Hogy tudsz így aludni, mikor
Tudod, hogy nem alszom én sem?

Csak azért vagy itt, hogy te légy
az álmatlan párom.
Eleget néztelek, jöhetne már az álom,
Úgy várom.

Többé az sem érdekel ha kivagyok rúgva

Tankcsapda - Be vagyok rúgva

Többé az sem érdekel ha ki vagyok rúgva
Eleget ittam és most má' be vagyok rúgva !hú!
Nem számít már hogy a hajnal hol talál rám
Mi lesz velem azt csak az Isten tudja

Többé az sem érdekel ha le vagyok téve
Akkor is ez volt életem eddigi legjobb éve
Ragadtak a nők mint a legyek a légypapírra
Ahogy a nagykönyvben meg van írva

Az életem nője az pont olyan mint te
Én bármit mondtam ő mindig elhitte
Az életem nője az pont olyan mint én
Ha kérné újra megtenném

Többé nem érdekel nincs bennem bánat
Van rá pénz hát ihatunk még egy párat
De aztán jól vigyázz mer’ ha vékony jégre állsz
Könnyen előbújik belőlem az állat

Többé nem érdekel hogy téged nem érdekel
Hogy hiába hívlak téged nem érlek el
Azt mondta úgy berágott hogy
Hiába vittem virágot ezzel már
Semmit nem érek el

Az életem nője az pont olyan mint te
Én bármit mondtam ő mindig elhitte
Az életem nője az pont olyan mint én
Ha kérné újra megtenném

Engem hidegen hagynak az unalmas intim részek
Ne beszélj mellé nekem a lényeget mondd
LÁTOD így néz ki egy fickó amikor teljesen részeg
Ha menni akarsz hát menj innen és pont

Többé az sem érdekel ha ki vagyok rúgva
Már eleget ittam és most már be vagyok rúgva
Nem számít már hogy a hajnal hol talál rám
Mi lesz velem azt csak az Isten tudja tudja
WÁÁ WÁÁ WÁÁO

Az életem nője az pont olyan mint te
Én bármit mondtam ő mindig elhitte
Az életem nője az pont olyan mint én
Ha kérné újra megtenném

Tegnap délelőtt újra láttam őt
Kávéval kinált egy ismeretlen nőt
Intettem ha lát az úton jöjjön át
Vártam már rá

Mer’ az életem nője mégis csak
Pont olyan mint te
Én bármit mondtam ő persze mindig elhitte
Mer’ az életem nője mégis csak pont olyan mint én
Ha kérné újra megtenném

2010. július 24., szombat

Sajtból van a hold



Bergendy - Sajtból van a hold

Bár én is a Földön élek
És engem sem ringattak angyalok
Már az ördögökől se félek
És néha könyvet is olvasok

De nem csak tündérmeséket
Mert én is kijártam az iskolát
És az se jelentett nagy csodát
Hogy nem a gólya hozza a kisbabát

De ha éjjel az égre nézek
Nekem mondhatjátok a híreket
Hogy az ember a Holdra érkezett
Olyan biztos az, amit érzek

Mert ha éjjel a Holdról énekelek
Velem sír a sok éhes kutyagyerek
Mi együtt mondjuk el mindenkinek

Mégis sajtból van a Hold, sajtból van a Hold,
Sajtból van a Hold, sajtból van a Hold
Sajtból van a Hold, sajtból van a Hold
Sajtból van a Hold, sajtból van a Hold

Bár én is a Földön élek
És a Holdra, tudom, soha nem megyek
De ha éjjel az égre nézek
Nekem mondhatjátok a híreket

Én már sok mindenben nem hiszek
Csak az biztos, amit érzek
Mert ha éjjel a Holdról énekelek
Velem sír a sok éhes kutyagyerek
Mi együtt mondjuk el mindenkinek

Mégis sajtból van a Hold, sajtból van a Hold,
Sajtból van a Hold, sajtból van a Hold
Sajtból van a Hold, sajtból van a Hold
Sajtból van a Hold, sajtból van a Hold

Sajtból van a Hold, sajtból van a Hold
Sajtból van a Hold, sajtból van a Hold
Sajtból van a Hold, sajtból van a Hold
Sajtból van a Hold, sajtból van a Hold
Sajtból van a Hold, sajtból van a Hold
Sajtból van a Hold, sajtból van a Hold
Sajtból van a Hold, sajtból van a Hold
Sajtból van a Hold, sajtból van a Hold
Sajtból van a Hold, sajtból van a Hold
Sajtból van a Hold, sajtból van a ...

Nem adom fel...LGT

LGT - Nem adom fel

Míg a házadba bújtál a széltől
Óóóóh a vihar engem elkapott
És megtépett de feldobott

Míg a jó zárak óvnak az éjtől
Én láttam furcsa arcokat
És az ingem valahogy elszakadt

Amíg mérted a fal milyen vastag
Az én fejem, gyógyult már
És nem is fáj

Amíg nálad a jó pontok gyűltek
Én eldobáltam mindenemet
Hogy szabadabb, gyorsabb, könnyebb legyek

Amíg fénylett a kertben az autód
Az enyém többször szétesett
Mert üldözte a végtelent

Az a hely kell hol pont lesz az út
Hol minden száll, összeér
És addig fut míg él

Nem adom fel, míg egy darabban látsz
Nem adom fel, míg életben találsz
Nem adom fel, míg nem robbanok szét
Míg akad egy kerék
Mit tovább vihetnék
Mi tovább forog még

Amíg nézted a lányt milyen szép
Engem eldobott, vagy úgy szeretett
Ahogy álmaidban sem lehet

Amíg próbáltad elvenni tőlem
Óóó nem láttad, hogy velem száll
És nélkülem már meg sem áll

Az a hely kell hol pont lesz az út
Hol minden száll, összeér
De az is fut, míg él

Nem adom fel, míg egy darabban látsz
Nem adom fel, míg életben találsz
Nem adom fel, míg nem robbanok szét
Míg akad egy kerék
Mit tovább vihetnék
Mi tovább forog még

2010. július 23., péntek

Nem adom fel...


Rapülők - Nem adom fel...

A tükör előtt állok, és iszonyú a látvány,
Csak bámulok, mint egy ma született hátrány.
"Na, mi a gond? Na, mondd, mi a gond?!"
Valaki mondja meg, hogy ki vagyok, és pont!

"Hát idehallgass most, kis haver!
Örülj, ha valaki még hátba ver!
Ne filozofálj, hidd el, az a fő,
Hogy sok pénz legyen és elég nő!
Mi ez a kivagyiság, mikor a lényeg az,
Hogy kinek látszol és kinek játszol,
Hiszen elmúlsz húsz és elmúlsz negyven,
És elmúlsz lassan, szépen és csendben."

Sakk. Sokk. Ez nem valami sok.
Évek óta kutatom, hogy mégis ki vagyok.
Nem hős, nem nős, nem gyémánt és nem is agyag,
Se csúcstechnika, se hanyag anyag.

Gyors vagyok a lánynak, a zsarunak személy,
Moszkvában gazdag, de idehaza szegény.
Törpének óriás, óriásnak törpe,
Playboynak téboly, egyenesnek görbe.

"Hát idehallgass most, kis haver!
Örülj, ha valaki még hátba ver!
Ne filozofálj, hidd el, az a fő,
Hogy sok pénz legyen és elég nő!
Lemehetsz hídba, de nincs, aki felavat,
Híd sem vagy, szedd össze magadat!
Nem vár se dicsfény, se kárhozat,
Tettes se vagy, se áldozat."

De nehogy már a nyúl vigye a vadászpuskát,
A befőtt pedig eltegye a nagymamát!
Én kérdezek, amíg szétesek,
És ha nincs, aki felel, én nem adom fel.

Nem adom fel, míg egy darabban látsz,
Nem adom fel, míg életben találsz,
Nem adom fel, míg nem robbanok szét,
Míg akad egy kerék, mi tovább vihet még,
Mi tovább forog még.

Néha félek, hogy élek, s bárhova nézek,
Az ég és a föld közé - na szép! - jól beférek.
Éppen ideférek, akár a hamburgerbe a ledarált részek
És az akarok lenni, ami akkor voltam,
Mikor az akartam lenni, ami most vagyok.
A kérdést kilövöm az űrbe, ha kell,
Hátha válaszolnak rá a marslakók.

"Már megint ez a duma hé, kis haver,
Örülj, ha valaki még hátba ver!
Ne filozofálj, hidd el, az a fő,
Hogy sok pénz legyen és elég nő!
Mi ez a kivagyiság, mikor a lényeg az,
Hogy kinek látszol és kinek játszol,
Hiszen elmúlsz húsz és elmúlsz negyven,
És elmúlsz lassan, szépen és csendben."

De nehogy már a nyúl vigye a vadászpuskát
A befőtt pedig eltegye a nagymamát!
Én kérdezek, amíg szétesek,
És ha nincs, aki felel, én nem adom fel.

Nem adom fel...

Csak az kiabál aki fél


Hiperkarma - Csak az kiabál aki fél

Inkább a versed költsd,
és ne a rosszhíredet
a városban egyedül én vagyok veled
és nézlek, ahogyan a sárban mászol
és látom, neked is csak a fagolyók
nőnek a szemeid helyén,
és te se veszel észre mást,
csak, ami elédtáncol és ordít.

De csak az kiabál, aki fél.
Te magadon nevess, csendesebb legyél.
Az kiabál, aki fél.
Játszom veled, de az én nevem nem ér.
Lődd ki magad, figyeld a csendet,
hallgass.
Figyelj.

Mellébeszél, aki mindent akar
az a kis élet, amit te szépnek hiszel,
nekem annyit se ér, mint a vécépapír.
Kit érdekelne,
ha kitörne valami háború
a magam részérõl inkább a seggem félteném,
hiszen a lelkem, köszöni szépen, jól van
valami mély dolog fenekén
írja a versét, az elsőt,
hogy a fejében szólnak a hangok, meg a teste,
ami olyan, hogy egyből rímel rá a lelke

és helyetted ordít, hogy ne kiabálj!
Mert csak az kiabál aki fél.
Te magadon nevess, csendesebb legyél.
Az kiabál aki fél.
Játszom veled, de az én nevem nem ér.
Lõdd ki magad, figyeld a csendet,
hallgass, és írjad a versed.

De csak addig írjad, amíg azt nem mondják:
nem rossz (tényleg nem rossz),
de ezt már írtad. (Csak az kiabál, aki fél ... )
Tudod az egyetlen út, ami valahova vezet
ez a hosszú vörös, amin éppen gyalogolok.
Voltak idők, mikor azt éreztem,
hogy ez az út lesz a vesztem
és a végén belebukok.
Egyedül a téren álmodik a nyomor
pénzem, az nincsen, és a város is üres
és mégis ezerszer színesebb,
mint a képeken.
Én élvezem.

Az otthontalanság otthona



Quimby - Az otthontalanság otthona

Ha menekülnél, de nincs hova,
van a a világűrben egy kis szoba,
ahol a bánat súlytalan.

Ez az otthontalanság otthona,
benne anyád helyett egy mostoha
szeretget unos-untalan.

Ma éjjel a semmi sem olyan,
mint amikor olyan, amilyen.
Sétál a Hold a háztetőn,
zsinóron húzza maga után a szívem.

Nem zavar és nem kavar fel,
mindenki boldogon élhet vele:
óvszer nélkül fogyasztható
biztonságos konzumzene.

De a nihil nem idilli állapot,
csak lustán basznak az állatok.
Valahogy azt súgja az ösztönöm:
jobb, ha magamba költözöm.

2010. július 22., csütörtök

Amelyik rosszul van az vagyok én



Kispál és a borz - Csillag vagy fecske

Nem jöttél túl korán
De időm az volt,
Nagy komám lett
És ültünk büfékben,
Várva reád

Egymás hátát ütve,
Italokat küldve
Múltját sem sejtő,
Kékruhás nőknek

Maradj otthon, nézzél TV-t
Töksötét vonatokat mutat minden csatorna
Mennek utas nincs egy se
Csak a büfékocsiban állnak (részegen)
Ketten, amelyik rosszul van az vagyok én
Kár, hogy most mutatnak az elébb még
Istent dicsértem én

Nem kezdtünk nagyon bele
Semmibe, jössz úgyis te
És minek is bármit is
E kis időre

És aztán nem jötté'
Átgyúrtuk életté
Idő komámmal
Ez üldögélést

Maradj otthon, nézzél TV-t
Töksötét vonatokat mutat minden csatorna
Mennek utas nincs egy se
Csak a büfékocsiban állnak (részegen)
Ketten, amelyik rosszul van az vagyok én
Kár, hogy most mutatnak az elébb még
Istent dicsértem én

Végül is mindegy is
Tudtam, hogy nem is jössz
Este csillag voltál
Nappal meg fecske

Minden föld bevetve
Minden nő rendbe
Na, ezt hagyom itt neked
Te csillag vagy fecske!

Maradj otthon, nézzél TV-t
Töksötét vonatokat mutat minden csatorna
Mennek utas nincs egy se
Csak a büfékocsiban állnak (részegen)
Ketten, amelyik rosszul van az vagyok én
Kár, hogy most mutatnak az elébb még
Istent dicsértem én (részegen...)

2010. július 21., szerda

Kockacukor- avagy Meguntam félni


Kiscsillag - Kockacukor

[Lecsó]
Van egy álmom, de nincsen túl jó
állapotban, megmutatom:
ott benn fekszik a völgy mélyén
megdughatod, mint a többit, hagyom

[Lovasi]
meguntam félni kockacukor
srácok ki kéri? kockacukor
meguntam félni kockacukor
srácok ki kéri? ez kockacukor
felállok az ágyon a párnát falhoz vágom és azt ordítom
meguntam félni kockacukor
srácok ki kéri? ez kockacukor

[Lecsó]
mindegyik hóhér
mindegyik hentes
mindegyik éhes
üres szegény
szegény kicsikém
látod most alszik
nyála a párnán
keltsd föl mer' én

[Lovasi]
meguntam félni kockacukor
srácok ki kéri? kockacukor
meguntam félni kockacukor
srácok ki kéri? ez kockacukor
felállok az ágyon a párnát falhoz vágom és azt ordítom
meguntam félni kockacukor
srácok ki kéri? ez kockacukor